Vaszatiterv Főoldal
Legközelebbi előadás

-

yantrák
Gyakorló feladatok
Gyakorló feladatok
Facebook
Vaszati múltja és jelene

Az utókornak üzenem:

Nem horogkereszt van a sziklakertem alatt!

�?rdekes dolog a szimbólumok világa. Lehet velük élni, és amint a történelem a szvasztikával kapcsolatban igazolja, visszaélni is.
De mi is a szvasztika, és mit fejez ki tulajdonképpen ez a máig is er�?teljesen ható jelkép?
Legkorábbi el�?fordulásai Indiában Harappában, az Indus-Szaraszvatí civilizációból ismeretesek, de szinte mindegyik archaikus kultúrában az id�?k kezdete óta föllelhet�? áldásos szimbólum. A lelkileg művelt árjanok (s ez a szó eredeti jelentése, nem pedig rasszt vagy nyelvet jelöl!) korától a hinduk mind a mai napig használják házasságkötések s egyéb ünnepségek áldásosabbá tételére.

A szó jelentése jólét (szu = jó, aszti = létezés), gyakran a szent óm szótag után ejtik ki.

Formája a napkorongot idézi a sugarakkal, egyúttal a Nap erejét és mozgását is jelzi. A leg�?sibb napjel. A Nap pedig -valójában és szimbólumként is-, a sötétség eloszlatója, a világosság forrása, az ember létének záloga.

Így kerülhet ez a jelkép a vaszati harmonizáló eszközei közé akkor, amikor olyan komoly problémák adódnak házunk, vagy kertünk délnyugati részén, amelyeket egyéb eszközökkel nehezen lehet korrigálni. Ilyen lehet például a délnyugati lejtés, f�?bejárat, nyitottság, rossz helyre került pince.
A délnyugati égtáj a föld elemhez, és egy olyan védikus bolygóhoz kapcsolódik, melynek felborult egyensúlya ill. negatív ereje életünk minden területére rossz hatással van. A család széthullása az utolsó mozzanat, amit például munkanélküliség, szenvedélybetegségek (drogfügg�?ség, alkoholizmus) el�?zhetnek meg.

Egyszerűen, mindenki által használható jelkép, amennyiben 12 db új téglából készítjük el a pincében, vagy ahogyan én is tettem, kertünk délnyugati részén, a sziklakert alatt.

Egy dologra viszont nagyon kell vigyázni!

A szvasztika karjai mutathatnak balfelé és jobbfelé. Az �?si írások a jobbos szvasztikát áldásos jelnek, férfias szimbólumnak tekintik, a balos szvasztika viszont feminin és baljós jel.

A jobbos szvasztika az akadályokat elhárító Ganésa jele, míg a balos Káli istenn�?t személyesíti meg, valamint az éjszakát és a megsemmisülést szimbolizálja.

Jóllehet a náci propaganda-gépezet az árjatan kapcsán foglalkozott az óind és a tibeti misztikával is, mégis rosszul döntöttek, amikor a balra forgó és ráadásul sarkára állított szvasztikát választották jelképüknek. Eleinte ugyan hatalomra segítette �?ket, és a körülöttük lév�? világ elpusztításában segített, viszont végül saját pusztulásukat idézte el�?.

2008.08.03 15:00

vissza

lap tetejére

Hírlevél

Aktualitások
Vaszati gyerekszoba
Égtájak otthonunkban
© 2011

e-mail:
info@vaszatiterv.hu