Vaszatiterv Főoldal
Legközelebbi előadás

-

yantrák
Gyakorló feladatok
Gyakorló feladatok
Facebook
Vaszati múltja és jelene

Holisztikus gyógyítás térrendezéssel

„A világegyetemben minden kapcsolatban áll minden mással.” olvashatjuk az ERŐ, kontra er�? című, Dr. David R. Hawkins által írt könyvben az elméleti fizika egyik alaptételét.

Ez a gondolat azonban csak a mai kor embere számára szorul magyarázatra. Őseink önmagukat a természet részének, teljesnek, egységben lév�?nek tekintették.
Ezt bizonyítják az �?si építészeti és térrendezési alapelvek, melyek szerint a házunk egy kis világegyetem (ahogyan a testünk is), és megtalálható benne minden elem, információ és energia, amely tágabb Univerzumunkat is fenntartja.

Három karmánk van, a horoszkópunk, a testünk, amelybe a lelkünk költözött, és az otthonunk, amelyben a testünk él.
Tudat alatt olyan testet és otthont alakítunk ki, amellyel beteljesíthetjük horoszkópunk szerinti életutunkat. A kiút pedig a tudatosság, amelynek eszköze a szabad akarat.

Ha nem csukjuk be a szemünket és a fülünket korunk új felfedezései és az újra felfedezett �?si tudás el�?tt, akkor olyan segítséget kaphatunk életünk könnyebbé és jobbá tételéhez, amely felülmúlhat minden mesterségesen szétválasztott tudományt.

A Titok az, hogy a tudomány és a spiritualitás végre újra integrálódik. A kvantumfizika és a Védikus Irodalom, az Univerzum hullámtermészetét leíró Global Scaling és az �?si Vaszati tökéletesen EGY-r�?l beszélnek.

Ahogyan egy asztrológus segítségét kérhetjük életutunk megismeréséhez, elemezni tudjuk testi-lelki működésünket az ayurvéda, vagy a kineziológia segítségével, úgy elemzi egy vaszati szaktanácsadó az otthonunkat a horoszkópunk és testi-lelki adottságaink figyelembe vételével.

Otthonunk megismerése elvezet ahhoz a megvilágosodáshoz, hogy a ház, a lakás, amelyben élünk, a második horoszkópunk, amely csak akkor válhat a testünket-lelkünket épít�?, támogató otthonná, ha ezen a szinten is tudatosak vagyunk.

Ma azt tartjuk, hogy az olyan otthonok, amelyek nem a természet univerzális elvei szerint épültek, kevesebb energiával rendelkeznek, mint a bennük él�? emberek, akiknek teste folyamatosan hullámokat bocsát ki, hogy kiegyensúlyozza a környezetét.
Az ilyen épületek a lakóiktól veszik el azt az energiát, amelyet egészségük, jólétük, jó kapcsolataik fenntartására fordíthatnának.

A vaszati feladata,
hogy olyan er�?s koherens energiamez�?jű tereket hozzon létre, amelyeknek ugyanakkora, vagy nagyobb az energiája, mint a benne él�?knek.

Ezt mondja a kvantumfizika és a Vaszati. Igaz, a Védikus Irodalom kicsit másképpen fogalmazott több mint 5000 évvel ezel�?tt.
Azt tanította, hogy ha az emberek nem tisztelik azt a nagyhatalmú személyt, Vastupurushát, aki minden épület ura, vagyis nem az Ő kedve szerint rendezik be a teret, akkor Ő „megeheti” a ház lakóit.

Elgondolkodtató, ahogyan az alábbi idézet is az ERŐ kontra er�? c. könyvb�?l:
„A világegyetem visszafojtja a lélegzetét, ahogy pillanatról pillanatra újabb és újabb válaszút elé kerülve döntenünk kell, ugyanis az élet lényege igen tudatos.”


2009.11.21 12:39

vissza

lap tetejére

Hírlevél

Aktualitások
Vaszati gyerekszoba
Égtájak otthonunkban
© 2011

e-mail:
info@vaszatiterv.hu