A vaszati története

Indiában 1921-ben fedezték fel a Harappa civilizáció városait az Indus és Szaraszvati folyók völgyében.

Mohendzso-daro

E városok korát kb. 5500 évesre teszik, leghíresebb közülük Mohendzsodaro.

Az utcák észak-déli, ill. kelet-nyugati irányúak, amelyek téglalap, ill. négyzet alakú részekre osztják a várost, ez lehetővé tette a házak észak-déli tájolását is. Mindegyik házban találunk egy belső udvart. A templomokat a városok középpontjában emelték.

Mindezek a jellemvonások szigorúan követik a vaszati elveket, melyből arra következtethetünk, hogy ez a tudomány már ezen városok építése előtt is létezett.
Természetesen a vaszati –mint szinte valamennyi építészeti irányzat- eredetileg templomépítészet volt.

Angkorvat

Napjainkig fennáll néhány remekmű, mint pl. a kambodzsai Angkorvat, mely egy hatalmas, több ezer éves Visnu templom, valójában egy templomváros.

Az indiai Agrában található Taj Mahalt a XVI. században építtette Sahdzsahan, a költőként is híressé vált mogul uralkodó, fiatalon elhunyt felesége emlékére.

A tisztán muzulmán építészeti jegyeket (csúcsban végződő boltívek, kupolák) magán viselő épületegyüttes különlegessége az, hogy alaprajzi elrendezése a vaszati szabályait követi. Így a Taj Mahalt szinte a leghíresebb vaszati épületként tartjuk számon.

Taj Mahal

„Látványa ébresztett rá, hogy korábban sohasem ismertem a tökéletes arányokat”                     Eleanor Roosevelt

Európában először Vitruviusz híres római építészről tudhatjuk bizonyosan, hogy ismerte a védikus építészetet, hiszen De Re Architectura című munkáját a Manaszarára alapozta. A vaszati a kedvező méretek megtalálásához egy átlagos méretű embert és kinyújtott karját veszi alapul.

Vitruviusz is ezt a számítást használta, és az ő ihletésére alkotta meg Leonardo a híres „Leonardói embert”, amelyről ma is tanulnak az építészeti iskolákban.

Vitruviusz kánonja

Ezt különösen egy-egy helyiség optimális méretének megállapításakor használják.

Vitruviusz 2000 évvel ezelőtt élt, munkái azonban nagy hatással voltak a XVI. századbeli olasz építészre, Andrea Palladióra, akinek híres villáit ma is megcsodálhatjuk Firenze környékén. Látható, hogy ő is beillesztette a vaszati elveket a XVI. századi reneszánsz építészetbe.

Andrea Palladió munkáit a XVIII-XIX századi klasszicista építészet példaképének tekintette, mindebből látható, hogy a védikus építészet évszázadok óta jelen van Európában is.

Villa Rotonda

A képen egy Firenze környékén, vaszati elvek szerint épült villa látható, amely remek példája a szabályos alaprajzi elrendezés adta harmóniának.

Ma is élő híres védikus építész, Marcus Schmieke egyik tanára Dr V. Ganapati Sthapati, aki templomokat épít a világ minden táján. Ősei építették Tanjore-ban a hatalmas Siva templomot kb. 1000 évvel ezelőtt.

Tanjore

A védikus építészet tudománya a XXI. század elején ismét fénykorát éli. Tanáraimnak köszönhető, hogy Magyarországon is kezd ismertté válni.

Marcus Schmieke
  • Fizikus, a Németországi Védikus Akadémia megalapítója és igazgatója.
  • A Védikus Tudományok Nemzetközi Intézetének elnöke.
  • A Floridai Védikus Főiskola Vaszati tanszékének vezetője.
  • A Védikus Tudományok Európai Akadémiájának elnöke. Indiában a Dev Sanskriti Egyetem elismert „látogató” professzora.
  • A Magyarországi Vaszati Szövetség tiszteletbeli tagja.
Manhertz Edit
  • Építész, a Magyarországi Vaszati Szövetség alapító tagja és elnöke.

A vaszati létjogosultsága a modern kor emberének életében

A védikus építészet és térrendezés tudománya Európába Marcus Schmieke által jutott el, aki fizikusként végzett, és 1993 óta főleg a tudomány és a spiritualitás integrálásán dolgozik.
A vaszati az általa vezetett akadémia kutatásainak legfontosabb része, mivel a védikus építészet minden más tudományág tudását magában foglalja. Néhány alapvető megfigyelésen alapszik, és ezekből vezethető le az összes többi szabályszerűség.

A vaszati első energetikai törvénye két alapvető energiaforrást ír le: a szerves, nőies életenergiát, mely a Földhöz és a Holdhoz rendelhető, és amely a földön mindenütt északról dél felé áramlik. A másik egy szoláris, férfias jellegű életenergia, amelynek iránya kelet- nyugati.

Ezt az alapelvet a modern fizika /Viktor Schauberger, Wilhelm Reich, Karl Baron/ a geofizikai energiaáramlás törvényeként írja le.

Egy egészséges házban mindkét energiának kiegyensúlyozottan kell jelen lennie.

A két energiaáram a vektorszámítás szabályai szerint északkeleten egyesül, ahol magas minőségű pozitív életteret alakíthat ki, és innen délnyugat felé áramlik tovább.

Ez a tény egyértelműen megmagyarázza, miért kell különös figyelmet fordítanunk a telek, a ház, vagy a lakás északi, keleti és északkeleti részére.

A vaszati szerinti építkezés illetve térrendezés célja, hogy az egész életteret pozitív energiaáramlás töltse ki. Ehhez hívjuk segítségül a további energetikai, információs és geometriai törvényeket.

A Global Scaling – egy új tudomány a vaszati szolgálatában

2006. júniusában Budapesten volt szerencsém részt venni azon a speciális tréningen, amit Marcus Schmieke tartott, és amely a legújabb tudományos felfedezéseknek –többek között-, a vaszatiban való alkalmazásáról szólt.

Ezen a tanfolyamon a védikus építészet és térrendezés ősi hagyományát egy új aspektusból közelítettük meg.

A vaszati energetikai törvényei és a Global Scaling ismeretében magyarázatot kapunk arra a dilemmára, hogyan illeszthető egy ősi tradíció mai, modern életünkbe, akár a magyar társadalom hétköznapjaiba is.

A vaszati időtlen tudomány

A vaszati, mint védikus építészet és térrendezés, nemcsak régmúlt korok hagyománya a messzi Távol-Keletről!

Ebben a világban tökéletes összhangra talál a legmodernebb tudomány és a spiritualitás.

Ha láttad a Mi a csudát tudunk a világról c. film első és második részét, akkor kapisgálhatod, miről beszélek. Ha nem, ajánlom, nézd meg!

Nem lehet véletlen, hogy komoly tudósok, kvantumfizikusok, orvosok, filozófusok is a tudomány és a spiritualitás összefüggéseit keresik napjainkban!

Kiderült, hogy a mai napig működő és újra felfedezett elvek tökéletes összhangban vannak a legújabb kutatások eredményeivel.

A természettel harmóniában élni annyit jelent, hogy tudatosan felhasználjuk azokat a pozitív rezgéseket, életenergiákat, amelyek körülvesznek bennünket és korlátlanul rendelkezésünkre állnak abban az esetben is, ha otthonunk falai között tartózkodunk.

Egy épület akkor tudja ezeket az energiákat a benne élő emberekhez közvetíteni, ha a vaszati törvényei alapján épül, vagy ezen elvek alapján korrigáljuk.

Ellenkező esetben, ha a testnek erősebb a koherens energiamezője mint a környezetének, akkor a test folyamatosan hullámokat bocsát ki, hogy kiegyensúlyozza a környezetét. Ez az energiaveszteség az oka testi-lelki problémáinknak életünk minden területén.

A vaszati feladata, hogy olyan tereket hozzon létre, amelyeknek ugyanakkora, vagy nagyobb az energiája, mint a benne élőknek.