„Messze száll a fecske, messze száll a nyár…” énekeltük annak idején harsányan, kicsit néha hamisan, de annál nagyobb lelkesedéssel iskolakezdés idején…
Ahogyan minden évben azóta, ezen a nyáron is eljött az augusztus, amikor a gyerekek még vígan élvezik a szünidőt, a szülők viszont már egyre gyakrabban gondolnak a szeptemberre.
Ilyenkor sokan nemcsak az iskolatáska megtöltésére koncentrálnak, hanem azon is elgondolkodnak, milyen változtatások segíthetnek gyermekeiknek a tanulásban a szobájukban, vagy a tanulósarokban.
Az ősi írások szerint agyunk kelet felé fordulva működik a leghatékonyabban, és ezt ma már modern fizikai kutatások is megerősítik.
Ennek értelmében a tanulás egyik legfontosabb eszközét, az íróasztalt próbáljuk meg úgy elhelyezni, hogy a gyerek leckeírás, olvasás közben kelet felé nézzen.
Így tehetjük a keleti falhoz, de a szoba nyugati, esetleg északi területére is, mert ebben az esetben a tekintet iránya fontosabb, mint az égtáj, ahová ez a bútordarab kerül.
A másik kiemelt dolog az éjszakai pihenés.
Ebben az esetben az ágy helyét kell gondosan kiválasztanunk, azt a szempontot figyelembe véve, hogy az ágy feji végének dél felé kellene esnie.
Ennek az indoklása az, hogy testünk energetikailag egy mágnesként viselkedik, fejünk az északi pólusnak felel meg.
Ahogyan azt az általános iskolai fizika órákon megtanultuk, a mágnesek azonos pólusai taszítják egymást, így a Föld északi pólusával egy irányban fekve egész éjszaka komoly feszültségben vagyunk, ami nem tesz jót a pihenésnek. Dél felé fordulva viszont nyugodt, mély az alvás, ami egészségünknek is jót tesz.
Speciális esetekben természetesen egyéni konzultációra van szükség, de ha már ezt a két – általában egyszerűen kivitelezhető – javaslatot figyelembe vesszük, komoly segítséget nyújtunk ahhoz, hogy gyermekünk könnyebben vegye azokat az akadályokat, amelyeket a mindennapos iskolai kihívások állítanak elé.