Jó és szép épületek

Kizárólag szubjektív az, hogy valamit szépnek látunk, vagy sem, vagy vannak olyan „egyetemességek” az építészetben, amik a Föld minden pontján fellelhetőek és a legtöbb ember elfogad?

Méretek

Már a tervezésnél fontos szempont a megfelelő méret kiválasztása, melyek az épület funkciójának megfelelően a család, illetve a közösség nagyságához kell, hogy viszonyuljanak. Régen például a falvakban és városokban egyaránt az „Isten háza”, a templom volt a legmagasabb.

Míg otthonaikban az emberek nyugalmat, békét találhatnak, ha saját testméreteiknek megfelelő kiterjesztésű a ház, addig egy intézmény, vagy egy templom mérete valamilyen földi, vagy égi hatalom nagyságát közvetíti, ahol nem is tartózkodunk sokat. Ez utóbbi vonatkozik a bankok és a bevásárló központok méreteire is, amelyek ma már egyértelműen a pénzrendszer uralmát jelképezik fölöttünk.

Ezért tehát senki ne érezze magát rosszul, amiért esetleg rosszul érzi magát ezekben az épületekben.

Arányok

A méret mellett az arány az, ami olyan harmóniát teremthet, amitől jól érezhetjük magunkat, ahogyan bizonyos dallamokat harmonikusnak, más hangokat hamisnak hallunk. Ahogyan  Marcus Schmieke írja: „A természetnek vannak olyan univerzális törvényei, melyek leírják az egyes arányoknak, vagy hangsoroknak az élő szervezetre gyakorolt minőségi hatásait.” Az egész számok arányai mellett (pl. Fibonacci számsor), harmonikus teret ad az aranymetszés, vagy egy négyzet átlója is.

Jó és szép

A magyar történelem során, a „régiségben” (ahogyan Molnár V. Józsi bácsi előadásaiban fogalmaz) a jó, a hasznos tárgyak nem különültek el a szépen díszített dolgoktól.

A pásztorok faragásairól, a keresztszemes hímzések mintáiról ma már csak nagyon kevesen tudják, hogy mit jelentenek, pedig minden formának jelentősége, minden ábrázolásnak mondanivalója volt, ahogyan még a mai gyerekek is tesznek „ablakszemeket” ház-rajzaikra.

Hollókő, Hungary

A stílusok változnak. Nemcsak történelmi koronként, hanem földrajzi helyenként is.

Az, hogy mit tartunk szépnek, rendkívül összetett. Kultúránk, neveltetésünk, egyéni ízlésünk mellett viszont objektív, egyetemes szempontok is befolyásolják.

Visszatekintés

Vaszati, Time Waver, Healy

Furán hangozhatnak ezek a szavak azoknak, akik először hallják!
Egy egyre bővülő csapatnak azonban már itt Magyarországon is egy 18 éves történelem.

Ennek a „történelemnek” egyik állomását, Marcus Schmieke előadását osztom meg veletek 2007-ből:

 

Fotonok, víz, éter – és térrendezés

A vaszati – azaz a természet univerzális törvényei – közül az egyik legfontosabb az, amelyik a víz és az éter elem elhelyezéséhez ad tanácsokat otthonunk területén.
Ez a törvény úgy szól, hogy ez a két elem erősíti egy adott terület energiáit, akár pozitív, akár negatív energiák találhatók ott.

Mivel otthonunk északi, keleti és északkeleti része potenciálisan pozitív energiákkal rendelkezik, logikus, hogy itt kell erősítenünk a víz és az éter elemet, minden olyan tárggyal, vagy szimbólummal, ami ezekkel az elemekkel kapcsolatban van.
(A teljesség igénye nélkül; a víz elemhez kapcsolódnak a természetes vizek, vízforrások – csap, csobogó, szökőkút – jelképesen a vizet ábrázoló képek, a kék szín, stb. az étert erősítik a nagy, tágas terek, az olyan zene, amely a testnek és a fülnek is kellemes..)

A tiszta víznek van egy nagyon fontos tulajdonsága, amely manapság több kutató, kvantumfizikus elemez, mégpedig az, hogy a fény fotonjait közvetíti a testünkbe.
Ez szintén megerősíti a vaszati törvényeinek betartását, hiszen ebből is következik; nem mindegy, telkünk melyik területére kerül a veteményes, a kút, a kerti tó.

Ha a telek pozitív energiájú területein – északon, északkeleten, keleten – tiszta víz, pl. egy tavacska van, ennek vize elnyeli a legegészségesebb, kora reggeli, és délelőtti napsütésből származó napsugarakat, amelyeknek fotonjait egész nap, az egész területre felerősítve sugározza ki.
Ugyanígy kedvező fotonokat vesznek fel azok a növények, amelyeket ezeken a kedvező területeken termesztünk:

„..amikor elfogyasztjuk a növényeket, velük a fotonok is a szervezetünkbe kerülnek és ott elraktározódnak. Tegyük fel pl. hogy brokkolit eszünk. Amikor megemésztjük, anyaga széndioxiddá és vízzé bomlik le, valamint a napfényből származó, a fotoszintézishez használt fotonokká. A széndioxid távozik a szervezetből, csakúgy, mint a víz, de a fényt, ezt az elektromágneses hullámot minden bizonnyal elraktározzuk.
Ahogy a test felhasználja őket…ez az energia lesz szervezetünk valamennyi molekulájának hajtóereje.”
Lynne McTaggart: Az energiamező

Érdemes tehát nagyon megfontolnunk, hogy hol helyezzük el a vízzel, illetve az éterrel kapcsolatos dolgainkat akár házunk, akár kertünk, udvarunk területén, hiszen egészségünk nagymértékben függ attól, hogy milyen minőségű fotonok kerülnek szervezetünkbe.

Nagyon sokan alkalmazzák egészségmegőrző módszerként a helyes táplálkozást. Ha a fenti elveket is figyelembe veszik, sokkal hatékonyabbá válik egy-egy böjt, tisztító kúra, kedvezőbbé a mindennapi táplálékbevitel is.

Messze száll a fecske…

„Messze száll a fecske, messze száll a nyár…” énekeltük annak idején harsányan, kicsit néha hamisan, de annál nagyobb lelkesedéssel iskolakezdés idején…

Ahogyan minden évben azóta, ezen a nyáron is eljött az augusztus, amikor a gyerekek még vígan élvezik a szünidőt, a szülők viszont már egyre gyakrabban gondolnak a szeptemberre.

Ilyenkor sokan nemcsak az iskolatáska megtöltésére koncentrálnak, hanem azon is elgondolkodnak, milyen változtatások segíthetnek gyermekeiknek a tanulásban a szobájukban, vagy a tanulósarokban.

Az ősi írások szerint agyunk kelet felé fordulva működik a leghatékonyabban, és ezt ma már modern fizikai kutatások is megerősítik.

Ennek értelmében a tanulás egyik legfontosabb eszközét, az íróasztalt próbáljuk meg úgy elhelyezni, hogy a gyerek leckeírás, olvasás közben kelet felé nézzen.

Így tehetjük a keleti falhoz, de a szoba nyugati, esetleg északi területére is, mert ebben az esetben a tekintet iránya fontosabb, mint az égtáj, ahová ez a bútordarab kerül.

A másik kiemelt dolog az éjszakai pihenés.
Ebben az esetben az ágy helyét kell gondosan kiválasztanunk, azt a szempontot figyelembe véve, hogy az ágy feji végének dél felé kellene esnie.

Ennek az indoklása az, hogy testünk energetikailag egy mágnesként viselkedik, fejünk az északi pólusnak felel meg.

Ahogyan azt az általános iskolai fizika órákon megtanultuk, a mágnesek azonos pólusai taszítják egymást, így a Föld északi pólusával egy irányban fekve egész éjszaka komoly feszültségben vagyunk, ami nem tesz jót a pihenésnek. Dél felé fordulva viszont nyugodt, mély az alvás, ami egészségünknek is jót tesz.

Speciális esetekben természetesen egyéni konzultációra van szükség, de ha már ezt a két – általában egyszerűen kivitelezhető – javaslatot figyelembe vesszük, komoly segítséget nyújtunk ahhoz, hogy gyermekünk könnyebben vegye azokat az akadályokat, amelyeket a mindennapos iskolai kihívások állítanak elé.

Ép ház, ép test és lélek

A vaszati tudománya pontos útmutatásokkal szolgál arra, hogyan alakítsuk ki otthonunkat ahhoz, hogy testileg és lelkileg is egészségesek legyünk.

Az ember eredeti állapota az egészség. A betegség a szervezet elhangolódása, a szervezet rezonanciaképességének csökkenése.

A beteg test energetikailag nyitott rendszer. Ez azt jelenti, hogy saját energiamérlege veszteséges, ezért környezetéből minden segítő energiát elszív, felél.

A betegek hisztisek, nyűgösek, s mivel szánalmat érzünk irántuk, ez energiaáramlást indít el feléjük. Egészségessé válni annyi, mint visszaállítani testünk harmonikus működését.

Minden betegségnek van testi, szellemi és lelki oka. Ha a gyógyítás csak az egyik vagy másik szinten történik, az eredmény is csak részleges lesz. (Váradi Tibor nyomán)

Harmónia otthonunkban
Lakásunk energetikai és információs rendszerében jelen lévő hibák, hiányosságok miatt otthonunk is energetikailag nyitott rendszerré válik, így – a harmónia megteremtése érdekében – energiaáramlás indul meg testünkből ezek felé a területek felé.
Tekinthetjük úgy otthonunkat, mint második – beteg- testünket, amely emberi testünktől szívja el az energiát, hogy saját energetikai rendszerét egyensúlyba hozza.

Régen az építészek abban a hitben végezték munkájukat, hogy amennyiben bizonyos vezérelveket követnek, alkotásaikat szent erő hatja át, amely tökéletes összhangban áll a természet törvényeivel.

A vaszati tudománya pontos útmutatásokkal szolgál arra vonatkozóan, hogyan alakítsuk ki otthonunkat annak érdekében, hogy energiamérlege pozitív legyen.
Ezáltal biztosíthatjuk, hogy környezetünk harmonikus rezgéseket közvetítsen felénk, ami által könnyedén fenntarthatjuk eredeti állapotunkat, az egészség állapotát.

Harmónia lelkünkben
Otthonunk bioenergia mezője szoros kapcsolatban van testünk bioenergia mezejével, így ha semmi nem gátolja az energiák szabad áramlását otthonunk területén, az pozitív hatással lesz testünk és lelkünk harmonikus működésére.

„…a gyógyulás attól függ, hajlandó-e a beteg olyan lehetőségeket kipróbálni, amelyek segítségével újfajta módon tekinthet önmagára és az életére.” Dr. David R. Hawkins

Harmónia a világban
Az építészet egyaránt szolgálja az emberiség érzelmi, szellemi és gyakorlati igényeit. Ezért az épületek az önmagunkról és a világról alkotott, mindig változó gondolataink krónikásai. Az olyan új területek előrelépésével mint a kvantumfizika, lassan visszanyerjük egykori fogékonyságunkat a Titokra.

A világ különféle hagyományos rendszerei lassanként egyesülnek: az egyes tudományágak mindinkább összefonódnak, a tudomány hagyományos különbségei idővel eltűnnek.

„…a tudomány hideg fénye csupán megerősíti mindazt, amit a misztikusok és a szentek már régóta állítanak az énről, az Istenről és a valóság természetéről.” Dr. David R. Hawkins

Újra elérkezett az ideje annak, hogy otthonaink kialakítása is magasabb törekvéseinket tükrözze, és ebben tökéletes segítőtársunk a vaszati tudománya.

A vörös falak a csábítás eszközei? Csak óvatosan!

Mindig tiszteltem a kifinomult ízléssel rendelkező lakberendezőket, akik össze tudják hangolni a stílusokat, a megrendelők igényeit és még a helyiségek funkcióit is, a célnak megfelelően. Ha pedig a lakás még ráadásul hétköznap is lakható, na, az már a hab a tortán!

Minap is ámulva olvastam, mennyi apróságra figyelt a cikk írója, amelyek megvalósítása által olyan érzése támadhat látogatóinknak lakásunkba lépve, mintha „szerelmi barlangban” járna. Tehát, ha valaki ezt tűzné ki célként, mármint, hogy egész otthona őszintén kitárulkozva elárulja vágyait („…amint bent úgy kint..” Hermész Triszmegisztosz), akkor továbbadom a trükköket; „Színek, fényhatások, anyagok…ebben áll a nagy titok!”

Igen, ezek mind-mind hozzásegítenek a megfelelő hangulat eléréséhez. Vagyis kell sejtelmes hangulatvilágítás, süppedő szőnyeg és leginkább eredeti hernyóselyem párna.(Nehogy már elég legyen egy kis romantikához a párunk bőrének érintése! Na és azok a frissen vasalt, keményített, természetes anyagú és illatú ágyneműk? – az milyen snassz!)

A csúcs pedig a színek megválasztása!
Sem lakberendezőnek, sem vaszati szaktanácsadónak nem kell lenni ahhoz, hogy tudjuk; a szerelem, a csábítás, a szenvedély színe a vörös. Azt viszont nem árt hangsúlyozni, hogy mennyire óvatosan kell bánni ezzel a színnel, és árnyalataival is!

A tűz elem színeiről van szó, amelynek szerepe korunkban igencsak felerősödött. Néhány évszázaddal ezelőtt még csak fűtésre és ételeink elkészítéséhez használtuk, ma már elengedhetetlen háztartási elektromos eszközeink és közlekedési eszközeink működtetéséhez is.

Ezért át kell gondolnunk, hogy mindennapjainkban milyen problémákat okozhat, ha otthonunkban tovább erősítjük ezt az elemet a többi – föld, levegó, éter, víz-, rovására.

Egészséges dinamizmus helyett állandó nyugtalanság, feszültség, békés, átgondolt megoldások helyett a lobbanékonyság, harag, a vitákra, veszekedésre való hajlam fog bennünk felerősödni.

Ha alvászavarok, nőgyógyászati panaszok, bőrproblémák lépnek fel, akkor sem árt megvizsgálni lakásunkban a tűz és a többi elem egyensúlyát!

Tehát az egész lakást, sőt az egész hálószobát (aminek nem elhanyagolható funkciója a pihentető, nyugodt alvás sem), ebben a hangulatban átalakítani egészen biztos, hogy nem szerencsés!

A vaszati szerint délkelet a tűz területe, tehát a helyiségeknek és a lakásnak ezen az égtáján kell megjeleníteni, akár jelképes formában is.

Ha a tűz elemet sikerül otthonunkban a lehető legjobban, minden túlzástól mentesen felhasználni, az gazdagságot, jólétet, jó egészséget, és békességet eredményez.

Megteremti annak a lehetőségét is, hogy párkapcsolatunk harmonikus legyen, ne hiányozzon belőle az egészséges (!) szenvedély.

Egy ősi szimbólum használata

A szvasztika legkorábbi előfordulásai Indiában Harappában, az Indus-Szaraszvatí civilizációból ismeretesek, de szinte mindegyik archaikus kultúrában az idők kezdete óta fellelhető áldásos szimbólum.

Jóllehet a náci propaganda-gépezet az árjatan kapcsán foglalkozott az óind és a tibeti misztikával is, mégis rosszul döntöttek, amikor a sarkára állított szvasztikát választották jelképüknek. Eleinte ugyan hatalomra segítette őket, és segített a körülöttük lévő világ elpusztításában, viszont végül saját pusztulásukat idézte elő.

A lelkileg művelt árjanok (s ez a szó eredeti jelentése, nem pedig rasszt vagy nyelvet jelöl!) korától a hinduk mind a mai napig használják házasságkötések s egyéb ünnepségek áldásosabbá tételére, vagy házaik bejáratának védelmezése céljából.

A szó jelentése jólét (szu = jó, aszti = létezés), gyakran a szent óm szótag után ejtik ki.

Formája a napkorongot idézi a sugarakkal, egyúttal a Nap erejét és mozgását is jelzi. A legősibb napjel. A Nap pedig -valójában és szimbólumként is-, a sötétség eloszlatója, a világosság forrása, az ember létének záloga.
A szvasztika karjai mutathatnak balfelé és jobbfelé. Az ősi írások a jobbos szvasztikát áldásos jelnek, férfias szimbólumnak tekintik, a balos szvasztika viszont feminin és baljós jel.
A jobbos szvasztika az akadályokat elhárító Ganésa jele, míg a balos Káli istennőt személyesíti meg, valamint az éjszakát és a megsemmisülést szimbolizálja.

Így kerülhet ez a jelkép a vaszati harmonizáló eszközei közé akkor, amikor olyan komoly problémák adódnak házunk, vagy kertünk délnyugati részén, amelyeket egyéb eszközökkel nehezen lehet korrigálni. Ilyen például a délnyugati lejtés, főbejárat, nyitottság, rossz helyre került pince.

A délnyugati égtáj a föld elemhez, és egy olyan védikus bolygóhoz kapcsolódik, melynek felborult egyensúlya ill. negatív ereje életünk minden területére rossz hatással van. A család széthullása az utolsó mozzanat, amit például munkanélküliség, szenvedélybetegségek (drogfüggőség, alkoholizmus) előzhetnek meg.

A szvasztika olyan erőteljesen ható jelkép, amellyel ma is lehet élni, de amint a történelem éppen ezzel a szimbólummal kapcsolatban igazolja, visszaélni is.

 

A karácsonyfa helye és színei

A védikus időkben a Karácsonyt még nem ünnepelték a Földön, ám az általános vaszati elvek segítenek nekünk abban, hogy békés, nyugodt hangulatot, igazi szeretetteljes ünnepet varázsoljunk otthonunkba.

A legfontosabb dolog, hogy ne rontsa el a hangulatunkat, ha ezeket a szabályokat nem tudjuk minden esetben megvalósítani!

Itt van először is a karácsonyfa helyének kiválasztása. Kicsi lakásban örülünk, ha egyáltalán helyet találunk neki. Gondoljunk arra, hogy a karácsonyfa ideiglenes vendég. Tegyük nyugodtan oda, ahol a legjobban elfér!

Más a helyzet akkor, ha van elég tér. Ebben az esetben érdemes odafigyelni a vaszati szabályaira. Észak, kelet és főleg észak-kelet azok az égtájak, ahol a teret inkább szabadon kell hagyni. Nem szerencsés, ha itt leterheljük a pozitív energiákat. Ezekre az égtájakra csak abban az esetben állítsunk fenyőt, ha az nem túl nagy. Tehát a plafonig érő karácsonyfák inkább délre, délnyugatra, vagy nyugatra kerüljenek.

A fa és a lakás díszítése egyéniségünket tükrözi, de akik odafigyelnek otthonuk energetikai minőségére, azoknak érdemes figyelni a színek kiválasztására is!

Ha a sárga, a narancs, vagy az arany a kedvenced, akkor ezeket a színeket inkább keleten használd.

Délkelet a tűz területe. Ide kerülhet az égő piros, vagy mély bordó gömbökkel, sok égővel, esetleg tarkabarka díszekkel felöltöztetett karácsonyfa, és az adventi koszorú is, melynek gyertyái a tűz elemet erősítik.

Ha a fa délre kerül, akkor itt is a vörös és a bordó domináljon, délnyugaton a „földszínek”, a drappok, barnák, vörösbarnák, nyugaton a sötétkékek, lilák.

Északnyugaton a Hold bolygó és a levegő elem területén a fehéret és az ezüstöt használhatjuk, északon a zöldet, illetve a fa természetes zöldjét igyekezzünk érvényesíteni.

Északkeleten legyen a díszítés könnyed, légies, a színek legyenek világosak, pl. vajszínű vagy világossárga.

Fontos, hogy otthonunk szépítésekor pozitívak legyenek a gondolataink!

Bármilyen tevékenységhez ünnepi hangulatot varázsol, ha kellemes zenét hallgatsz közben. Ilyenkor gyakrabban gyújthatunk gyertyát, hiszen ezek az év legrövidebb nappalai. Érdemes beszerezni néhány számodra Karácsonyt idéző illóolajat is, pl. narancsot, fahéjat, szegfűszeget, ezek nemcsak hangulatunkat, hanem otthonunk energiáit is javítják.

Békés, boldog Karácsonyt kívánok!